Miért fontos a Pride?

Végtelenül nyomaszt, ami most a Pride kapcsán történik, ezért nem bírom megállni, hogy ne osszak meg ezzel kapcsolatban pár gondolatot. Nem állásfoglalás, mert szerintem ez nem egy olyan ügy, amivel kapcsolatban fel kéne egyáltalán merülnie az állásfoglalásnak - épp olyan evidenciának kell lennie, mint a boltba járás - nem kérdés, lamentálni sem kéne róla. Csakhát úgy tűnik, nem itt tartunk.

A poltikai oldalát most direktbe nem tárgyalnám, ehhez fűződően csak annyi a dühös konklúzióm, hogy ezek után egyszer se mondják azt, hogy Közép-Európa vagyunk, se azt, hogy a ,,nyugat"-hoz tartozunk, mert klasszik kocka Kelet-Európa vagyunk és pont. Nem akarjuk ezt meghaladni...

Annyi minden kavarog bennem a hírek hallatán, dühös vagyok és csalódott és végtére is elkeserít. Fáj, hogy az emberek, akik között élek, ennyire fogékonyak még mindig az uszításra, hogy ennyire tudnak félni attól, amit nem ismernek, amik nem ők maguk.

A szívemhez közel álló Vekerdyt idézném (aki tudom, hogy most szintén mélyen el lenne keseredve):

,,Az én szabadságom csak akkor tud érvényesülni (és a saját személyiségem egészségét, integritását csak akkor tudom megőrizni), ha a másik ember ugyanilyen teljes szabadságát biztosítom, és nem próbálom azt sem manipulatív, sem erőszakos szavakkal és tettekkel szétbomlasztani, gátak közé szorítani vagy felszámolni - ez pedig mindkettőnk szabadságának természetes korlátja.

Éppen az tölt el örömmel, hogy ő más! És ez üdítő!

Ezt csak az élheti át, aki ,,megvan". Aki önmagában erősen áll. Aki magát - mindenestől - elfogadja.

A gyenge nem élheti át.

A gyenge diktátor.

A gyenge terrorista.

Az erő kultuszában – a folytonos 'harc' kultuszában – él, mert ő gyenge. Nem engedheti meg magának, hogy elismerje a másikat. Nem élvezheti a másik másságát.

Az ilyen ember szerint mindenkinek – és mindennek – olyannak kell lennie, mint ő. A többi számára fenyegető, és ellenség. Csak akkor nyugszik meg, ha az egész világ körülötte: ő.

Mert belül nincs meg.

Ott – ahol lennie kellene – hiányzik az énmag”

(Jól szeretni, 2013, 62.o)

Miért fontos a Pride társadalmi szinten?

Amikor az állam fog egy társadalmi csoportot és elkezdi jogilag negatívan megkülönböztetni azt - legyenek azok a nők, a melegek vagy például a zsidók - az mindig ugyanannyira elfogadhatatlan lesz.

Ha egy társadalmi csoportra hátrányosabb törvények vonatkoznak pusztán a származása, vallása, etnikai hovatartozása vagy egyéb megváltoztathatatlan tulajdonsága (!!!) miatt, az diszkrimináció és jogegyenlőségi probléma. És ahol jogegyenlőségi probléma van, ott fel kell szólalni, ott korrigálni kell a rendszert (és ez nem csak a közvetlenül érintettek, hanem az egész társadalom kötelessége lenne kollektíven).

A többség hajlamos a kisebbség felett átnézni, figyelmen kívül és az út szélén hagyni. Hiszen ,,ami nem érint engem közvetlenül, az nem áll az érdekemben sem". Tévedés!

Az alapvető jogegyenlőség védelme mindenkit érint és mindenki érdeke.

A társadalom az egyediségektől, a sokféleségektől gyarapodik, attól lesz gazdag.

A Pridenak nem csak az LMBTQ+ közösség büszkeségének kell lennie, hanem az egész társadalom büszkeségének arra, hogy tudunk egymást tolerálva, egymásnak teret és elfogadsát adva együtt élni, együtt létezni!

Miért fontos a célja? Mi a célja a Pridenak?

Több cél is van, ami fontos, összesűrítve: küzdelem a láthatóságért és jogegyenlőségért; felszabadulás; jelképesség. Úgy vélem, hogy ezek mindegyike külön-külön is kellő létjogosultságot adna az esemény létezésének.

Ha a polgártársaim módszeresen keresztül néznek rajtam, ha úgy csinálnak, mintha nem léteznék, ha úgy csinálnak, mintha nem lenne jogom létezni, sőt ha elítélnek azért, aki vagyok, annak ellenére, hogy én senkinek sem ártottam, akkor borzasztó nyomorultul fogom magam érezni. De mekkora felszabadulás ezek ellenére - vagy pont ezek miatt - felállni! Felállni és megmutatni, hogy itt vagyok, hogy én én vagyok, hogy nekem is jogom van itt lenni és én is része vagyok az országnak minden egyediségemmel együtt. Felszabadulás végre nem kicsire összehúznom magam. Felszabadulás kiadnom magamból azt a sok szorongást és frusztrációt, ami az elnyomás és az ítélkezés miatt folyamatosan gyűlik bennem. És felszabadulás látni azt is, hogy nem vagyok ebben egyedül.

A Pride felületet ad az érintett társainknak arra, hogy láthatóvá tegyék magukat, hogy láthatónak érezhessék magukat. E mellett demonstrációs eszköz, felhívja a figyelmet az igazságtalan jogi egyenlőtlenségekre és küzd az alapvető emberi jogok betart(at)ásáért. A jelképesség nekem sok mindent jelent egyszerre:

• Jelképezi az összetartozást (csoporton belül és kívül is)

• Jelképezi a társadalom (igényelt) értékrendszerét

• Jelképezi a szabadságot (szerelemben, döntésekben, életvitelben, gyülekezésben)

Hogy jön ide a gyerekek védelme?

Ne tévesszen meg senkit a narratíva, a gyerekeknek valójában kevés közük van ehhez. Egyszerűen csak mivel a jogegyenlőséget sérti korlátozni, hátrányosan megkülönböztetni valakit az identitásából fakadóan, ezért keresni kellett egy kiskaput a jogegyenlőség szabályozásán belül, ami mögé be lehet tolni ezt az ügyet. A jogegenlőség alól kivételt képeznek olyan társadalmi csoportok, amik speciális védelemre szorulnak. Ilyenek az idősek, a fogyatékkal élők és a gyerekek. Ezen csoportokat a társadalomnak kötelező védeni és ennek érdekében különleges jogokat kapnak plusszban.

A gyerekeket védeni kell. De természetesen a ,,melegek", a ,,melegség", a ,,másság"-gal való találkozás nem árt így önmagában a gyerekeknek (sőt). De annak meghatározásában, hogy mi árt és mitől kell őket védeni, található a legnagyobb mozgástér arra, hogy ilyen és hasonló diszkriminatív korlátozásokat átnyomjanak az alaptörvényen. Így jönnek ide a gyerekek.

Sokféleséget, egyediséget, ,,másságot" mutatni a gyereknek, szélesíteni a látókörét, elfogadást és toleranciát tanítani sose lesz ártalmas. Előítéletet, félelmet, szégyent, undort és gyűlöletet átadni azonban már annál inkább!

Ady-val zárok.

,,..Vagyok, mint minden ember: fenség,

Észak-fok, titok, idegenség,

Lidérces, messze fény,

Lidérces, messze fény.

De, jaj, nem tudok így maradni,

Szeretném magam megmutatni,

Hogy látva lássanak,

Hogy látva lássanak..."