Tanácsadás vagy pszichoterápia?

       Ha az ember fejében megfogalmazódik az ötlet, hogy pszichológushoz menjen, akkor valószínűleg érzi, hogy valami ,,nem kerek”. Egyeseknél ez még csak egy megfogalmazhatatlan ,,rossz érzés”, általánosan jelen lévő feszültség, szorongás, míg másoknál egy jól körülhatárolt konkrét elakadás, probléma egy vagy több életterületen. De hova, kihez lehet fordulni ilyenkor? 
       A pszichológiai ellátás szerteágazóságát nehéz követni, ezért megpróbáljuk bemutatni lényegre törően a segítő kapcsolati tevékenységek közötti főbb különbségeket:

 

Tanácsadás
A tanácsadás: viszonylag rövid távú, interperszonális, elméleti alapú, etikai és jogi normák által irányított szakmai tevékenység, amelynek fő célja pszichológiailag alapvetően egészséges személyeknek segíteni fejlődési és szituációs problémáik megoldásában (Ritoók 2009: 13). Tehát időben jól körülhatárolt folyamat, ami konkrét élethelyzeti elakadásokon igyekszik segíteni az ,,egészséges” populáció körében. 
Mit csinál: szupportál (támogató, megtartó funkció), készségeket fejleszt (pl. önreflexió fejlesztése, erőforrások realizálása), új eszközöket tanít (újfajta megküzdési módok tanulása pl. relaxációs módszerek), segít az új ismereteket alkalmazni. 
Mit nem csinál: nem gyógyít pszichés zavarokat (szándékosan).

Pszichoterápia

Egészségügyi ellátásnak minősül, a lelki működés zavarait igyekszik gyógyítani, amihez speciális képzettség szükséges, legfőbb eszköze a terápiás kapcsolat, melyben különböző módszereket alkalmaznak (Szőnyi, 2015). Pszichoterápiát alapvetően pszichoterapeuták tarthatnak, de alappszichoterápia tartására van jogosultsága a klinikai szakpszichológusoknak is. 

Miben különbözik a tanácsadástól?

Nem könnyű a kettőt szétválasztani, mert gondolkodásukban, beállítódásukban, akár céljukban vagy eszközeikben is fedhetik egymást (bizonyos esetekben). A legjelentősebb különbség a szakmai tudás mélységében és fókuszában van: a szakképzések a pszichés zavarok felismerésére, működésmódjukra, lehetséges kezelési módjaikra helyezik a hangsúlyt. 

Ki adhat diagnózist? 
Diagnózisalkotáshoz csak orvosnak, illetve klinikai szakpszichológusnak van joga (minden pszichoterapeuta rendelkezik klinikusi végzettséggel is). Többnyire ennek a folyamatnak két része van: az első interjú és valamilyen pszichodiagnosztikai teszt(ek) felvétele (pl. Rorschach, MMPI). Fontos, hogy a diagnózisadás megfelelően indokolt folyamat legyen (valóban használ-e, mi a cél vele, szükség van-e rá és miért). 

​

Egyik fentebb említett folyamat sem:

• ​Fogja megmondani, hogy mit kell az embernek csinálnia, egyik szakember se fog döntést hozni a kliens helyett

• Fog azonnal megoldani minden problémát

• Fogja átvállalni a klienstől a fejlődéshez szükséges belső munka elvégzését

• Csak hallgatásból és egyetértésből áll

• Garantál lineáris fejlődést (lesznek megakadások és visszaesések)

• Arról szól, hogy közben jól érezzük magunkat